Az Ódry Színpad idén is a helyszínek között a Titanic Filmfesztiválon

titanicfilmfest_2018_facebook_event cover

25. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál

2018. április 4-13. között Budapesten 7 helyszínen rendezik meg a 25. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált, amely 2005 óta versenyfesztiválként is működik. A jubileumi születésnapját ünneplő Titanic Wes Anderson Ezüst Medve-díjas Kutyák szigete című filmjével nyit – a megnyitóra természetesen idén is az Urániában kerül sor. De itt lesz majd látható hazánkban először Bogdán Árpád Genezis című alkotása is, amely néhány hete a Berlinale Panorama programjában mutatkozott be.

Premier előtt lesz majd látható a Veszett vidék című ausztrál western vagy A bosszú című francia thriller. Csak az idei Titanicon lesz látható többek között az A Ghost Story az Oscar-díjas Casey Affleckkel a főszerepben vagy Chloé Zhao a világ számos filmfesztiválján – többek között Cannes-ban is – díjat nyert The Rider című alkotása.

 

Április 5-8. között mozivá alakul az Ódry Színpad, „Pop-Up Cinema@Ódry Színpad SZFE” néven. Tavaly is nagy érdeklődés kísérte a filmeket, idén is várjuk a mozirajongókat.

Mindemellett a Francia Intézetben vetített filmekre is jegyet vásárolhattok az Ódry Színpad Közönségkapcsolati Irodájában (1088 Budapest, Vas u. 2/c).

 

Filmek az Ódry Színpadon:

Április 5. 18:00               Nem Ravasz, Nincs Agy – csak Oroszország (How Viktor ‘The Garlic’ Took Alexey ‘The Stud’ to the Nursing Home) / 90′

Április 5. 20:00               Rekviem J. asszonyért (Requiem for Mrs. J) / 93′

Április 6. 17:30              Az élet könnyűsége (Free and Easy) / 99

Április 6. 19:30              Kannibálok Egylete (The Cannibal Club) / 81′

Április 7. 17:00              Rekviem J. asszonyért (Requiem for Mrs. J) / 93′

Április 7. 19:15               A hattyú (The Swan) / 91′

Április 8. 17:30              Képzelt szerelmek (Heartbeats) / 101′

Április 8. 19:30              Sara és Salim viszonya (The Reports on Sarah and Saleem) / 127′

 

Filmek a Francia Intézetben:

Április 7. 13:00            A bőr alatt (A Taste of Ink) / 80′

Április 7. 14:45            Képzelt szerelmek (Heartbeats) / 101′ /

Április 9. 18:00           rövidfilm: ‘O’ is for Orgasm (4′) + Bűverő (90′)

Április 9. 20:00          rövidfilm: La fin de notre amour (10′) + Színes könnyek (102′) 

 

További információk a filmekről és a fesztiválról a TITANIC FILMFESZTIVÁL honlapján olvashatók!

 

Jegyinformációk:

A normál jegyár a fesztivál vetítéseire 1400 Ft.
A kedvezményes diákjegy ára 1100 Ft.
A kedvezmény helyszíni jegyváltás esetén él.

Online jegyvásárlás

Jegyfoglalás: szervezes@szfe.hu