“Amíg nem jutok el a katarzisig, nem adom fel” – Interjú Ábel Stellával

Évekig nem volt bátorsága jelentkezni az SZFE-re, de aztán két szakon is harmadrostázott. Választania kellett a prózai és a fizikai szak között. Azt mondta, döntsék el a tanárok. Így került a Marton-Hegedűs D.-Forgács osztályba.

Az egyetemi évek alatt elsősorban saját magával kellett megküzdenie, de ma már úgy tartja, jó úton jár, nyitottan áll a világ előtt. Az alma materben egy éve nagy sikerrel játssza Weöres Sándor Psychéjéből készült monodrámáját, mellette Charlotte Cordayt alakítja a Kovács D. Dániel rendezte Marat előadásban és benne van a Katona József Színház A fehér szalag című produkciójában is.

Az interjú folytatása >>>