HAMLET

HAMLET

William Shakespeare

Az V. éves színművész osztály előadása

Fordította: Nádasdy Ádám
Zeneszerző: Tallér Zsófia

Rendező: Zsótér Sándor
Osztályvezető tanárok: Marton László, Hegedűs D. Géza, Forgács Péter

HELYSZÍN: ÓDRY SZÍNPAD

AZ ELŐADÁS HOSSZA: 2 ÓRA 45 PERC SZÜNET NÉLKÜL

ESTE AZ ÓDRYN A BÁRSONYTAFOTA CÍMŰ EGYSZEMÉLYEST LÁTTAM NAGY PETRA BÁBHALLGATÓTÓL

Stuber Andrea: Este az Ódryn a Bársonytafota című egyszemélyest láttam Nagy Petra bábhallgatótól.

  Esterházy Péter Csokonai Lilijének Tizenhét hattyúkja alapján. Nem könnyű ezt a szöveget mondani, hallgatni. Sokat kell tudni hozzáadni a színésznek. Azt éreztem, amit szoktam fiataloknál máskor is, hogy a hangjukat még nem tudják elég széles skálán, gazdagon, változatosan használni. De ezt itt most ellensúlyozta a rendezés – ami természetesen szintén a növendék tehetséges teljesítménye –, amely kompakttá teszi az estét, és keretbe (ketrecbe) foglalja a kerekesszék küllőinek pengésétől a bicikli küllőinek pengéséig. (Fegyveeeeerszünet!) Az öltözők környékén, valami kis előszobában töltöttük a bő egy órát Lilinkkel, aki tökéletesen belakta ezt a kis teret. Egyszerűen, takarékosan, már-már briliánsan használta fel azt a néhány tárgyat, amit igénybe vett: mosdótálat, riói Krisztus-szobor fotót, vizes lepedőt, farmersortot és még néhány satöbbit. Szép munka.

Forrás: stuberandrea.hu