Hazudni, csalni, lopni

Dionüsszosz Magazin
2015. január
A színpad bal oldalán színes tisztító- és mosogatószeres dobozok garmadája egy polcos szekrényen. Mögötte, a falon kisméretű fényképek. A színpad mélyéről kórházakból, hivatalokból ismerős lengőajtó vezet a színpadra, amely egy konyhát ábrázol. Kálmán Eszter díszlettervező jelenkorunk lepusztult rekvizitumai, és tárgyai közé helyezi a cselekményt. Nagyon ismerősen elhasznált minden és mindenki: a nők hajhálóban, a férfiak egymáshoz nem passzoló ruhadarabokban feszítenek. Mindez kisrealista játékot feltételez, úgy is kezdődik az előadás. Hiszen feldarabolnak hentesbárddal egy őzbakot, miközben mindenfelé spriccel a vér.

 

Azonban már a mutatók nélküli falióra is cáfolja az előzetes várakozásokat, amint később a színészi játék is. Az enyhe stilizáció és a rögvalóság jól megfér egymás mellett. Ebben a világban mindenki görnyedt egy kicsit, valahogy nem akaródzik kiegyenesedni azoknak a fránya gerincoszlopoknak. Persze olyan is akad, aki otthon az asszony előtt kapitulál, de a legtöbben mégis a hatalom képviselői előtt hajtják meg derekukat. Például a főbíró előtt a hivatalban, hiszen becsületes úton előrébb jutni a ranglétrán szinte lehetetlen, így előbb-utóbb mindenki besározódik.

 

A húsosfazéktól távolabb ülőknek ahhoz, hogy boldogulhassanak lopniuk kell, hol fát, hol bundát, hol őzbakot, mikor mire adódik lehetőség. A városi elöljárók az aktuális hatalom bérencei, akik sokkal inkább tekintik kötelességüknek a polgárok ideológiai beállítottsága után kutakodni, semmint az igazán fontos ügyekben intézkedni. Túl sokan vannak a demokraták, akikről sohasem lehet tudni, hogy mire készülnek éppen, ráadásul gondolkodnak, amely aztán végképp veszélyes a hatalomra. Bármilyen hihetetlen a Nobel-díjjal kitüntetett Gerhart Hauptmann A bunda című tolvajkomédiája 120 évvel ezelőtt íródott.

 

Pelsőczy Réka rendezésének a Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpadán az a legnagyobb dicsérete, hogy a produkciót nézve azaz érzésünk támad, mintha kortárs dráma szolgált volna alapul az előadáshoz. Mindezt úgy érik el a negyedéves színészosztály tagjai, hogy egy pillanatra sem válik zavaróan aktuálpolitikai ízűvé a lendületes A bunda. A cselekmény elindítója 2 öl fa, amelyet ellopnak a jómódú Krüger udvaráról. A meginduló nyomozás alkotja a darab alapját. Mi, a nézők persze jól tudjuk kik voltak, és miért tették.

 

A hivatal ridegségét, a kafkai hivatalnokok fafejű szolgalelkűségét az ismétlődő, abszurdba hajló mozgássorok kiválóan érzékeltetik. A jelenetek végén közösen előadott dalok az érzelmi beleélés helyett az elgondolkodtatást és a cselekmény megakasztását szolgálják, kissé Bertolt Brecht epikus színházára emlékeztetően.

 

Pálya Cintia Pompónia jó érzékkel mellőzi a harsány asszonyság közhelyeit Wolffné szerepében. Kompentencia és temperatúra, mondja kompetencia és temperamentum helyett, simán meglopja gazdáját, mégis mind e mögött érezni, hogy ez a nő sok mindent megtesz férjéért és a két gyerekéért. Érvényesül ahogy tud.

 

Nem érzékelteti eléggé a belső, állandó kitörni készülő feszültséget Dóra Béla. Julius Wolff szerepében nem izzik a parázs a hamu alatt, pedig kellene.

 

Nagyszerű von Wehrhahn főbíró Szabó Sebestyén László, mert az abszurditásig képes fokozni az emberi korlátoltságot.

 

Néha indokolatlanul túl sokat játszik a lengőajtó, és az utolsó felvonás némileg veszít ugyan a lendületéből, de a hátborzongató magunkra ismerés végig jellemzi A bundát, amely ugyanakkor humorosan szórakoztató is.