NYERTES DALOK – GYŐZTES ELŐADÓK

NYERTES DALOK – GYŐZTES ELŐADÓK

Tíz év dalai egy délután

KONCERT A Magyar Kultúra Napja alkalmából

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos és az LFZE-SZFE alkalmazott zeneszerző szakos hallgatóinak megzenésített versei a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak tolmácsolásában az Ódry Színpadon.

2006-ban az SZFE Dalversenyére Bagó Gizella egyetemi tanár (a Dalverseny létrehozója) meghívta az LFZE zeneszerző szakos hallgatóit, hogy komponáljanak dalokat a növendékei által választott versekre.

2012-ig 27 zeneszerző szakos hallgató 42 dalt komponált az SZFE hallgatói részére.

A megzenésített verseket koncerteken is énekelték a hallgatók. (2008 Bartók Emlékház, 2012 Régi Zeneakadémia)

A 2011/12-es tanévben az LFZE és az SZFE közös alkalmazott zeneszerző osztályt indított. Így 2012-től az itt tanuló növendékek is bekapcsolódtak a munkába.

A Dalverseny 10. évfordulóján, 2016-ban már 41 zeneszerző 71 megzenésített verséről beszélhetünk.

A 10. évforduló alkalmából 2016. január 22-én a Magyar Kultúra Napján ebből az anyagból az Ódry Színpadon egy összeállítást láthatnak az érdeklődők. A 15 órakor kezdődő koncerten az SZFE végzett és jelenlegi hallgatói, a Dalverseny győztesei és a nyertes dalok csendülnek fel.

A közös munka folytatásaként új zenés darabokat is írtak a zeneszerzők az SZFE hallgatóinak. A koncerten ezekből is részletek hangzanak el.

A koncert létrehozója, a 10 éves program vezetője: Bagó Gizella egyetemi tanár, SZFE

Előadók: 
Für Anikó, Tompos Kátya, Adorjáni Bálint, Tasnádi Bence, Rétfalvi Tamás, Ficza István, Huzella Júlia, Bach Kata, Bakos-Kiss Gábor, Csapó Attila, Kurta Niké, ifj. Vidnyánszky Attila, Zoltán Áron

valamint: Ember Márk, Fekete Gábor, Gyöngyösi Zoltán, Ladányi Júlia, Lestyán Attila, Medveczky Balázs, Olasz Renátó, Osváth Judit, Pálya Pompónia, Patkós Márton, Szabó Sebestyén László, Vizi Dávid egyetemi hallgatók

Zeneszerzők:
Bella Máté, Solti Árpád, Balogh Máté Gergely, Wettl Mátyás, Virág András, Nyitrai László, Podráczky Ákos, Emszt András, Kovács Adrián, Lustyik Ákos, Mátyássy Szabolcs
valamint: Bucz Magor, Darvas Benedek, Dobos Dániel, Farkas Bence, Mester Dávid, Sulyok Benedek, egyetemi hallgatók

A megzenésített versek költői:
Galambos Attila, Háy János, Karafiáth Orsolya, Karinthy Frigyes, Li Táj Po, García Lorca, Nagy László, Giovanni Pascoli, Petri György, Szép Ernő, Tasnádi István, Varró Dániel, Paul Verlaine, Weöres Sándor

Zongorán közreműködik:
Termes Rita, az LFZE adjunktusa, Kovács Adrián, Dinnyés Dániel, Mátyássy Szabolcs, Lustyik Ákos, Nyitrai László, Bucz Magor, Mester Dávid, Sulyok Benedek

Zeneszerző konzulens: Fekete Gyula egyetemei tanár, LFZE

Az alkalmazott zeneszerző osztály vezetője: Tallér Zsófia egyetemi tanár, SZFE

A koncertet vezeti, a 10 éves közös munka létrehozója: Bagó Gizella egyetemi tanár, SZFE

HELYSZÍN: Ódry Színpad
IDŐPONT: január 22. 15:00

A BELÉPÉS DÍJTALAN!

TÁMOGATÓ: Magyar Művészeti Akadémia