Rajongok a szerelemért – interjú ifj. Vidnyánszky Attilával

7óra7
2015. május 12.

Ifjabb Vidnyánszky Attila mindig is tudta, hogy a színház érdekli, azon belül is egyre inkább a rendezés. Nagymamája a példaképe, és hálás a sorsnak, hogy a “feketeerdőből az aszfaltvárosba” került.

► A közelmúltban két rendezésedet is bemutatták, először a Karnyónét, most pedig az Athéni Timont. Melyik volt számodra a nagyobb feladat?

Karnyóné elsősorban Kovács Adrián zeneszerző projektje, amiben számomra az volt a kihívás, hogy az előadásban közreműködő hatvan embert hogyan lehet összerázni egy hét alatt. Nagy buli volt: ez a fiatal csapat nagyon sok energiát és reményt adott nekem. Nagy dolog, hogy így össze tudtunk fogni, ezért érdemes dolgozni. Hihetetlen hálás vagyok Adriánnak, hogy felkért minket erre a munkára, és köszönettel tartozunk többek között Tallér Zsófia, Marton László és Fekete Gyula osztályvezető tanároknak, Bagó Gizella tanárnőnek és Halkovics Ágnes kórusvezetőnek, hogy segítették a munkánk létrejöttét. AKarnyóné a játékról szól, ott ezért nem is annyira rendezőnek, mint inkább szervezőnek gondolom magam. Az Athéni Timont tartom az első rendezői nekifutásomnak.

 

► Mi az, ami megfogott Téged a darabban?

 

Öt év alatt sok minden felgyülemlett bennem, és szerettem volna tisztességesen lezárni ezt az időszakot az életemben. Nagy vágyam volt egy olyan munkában részt venni, ahol nincs bemutatókényszer: ahol a folyamat, az út a lényeges. Adva voltak olyan társak, akikben nagyon bíztam, és akikről tudtam, hogy ugyanúgy gondolkodunk, és bele mernek vágni velem egy ilyen kalandba. Nem tartom magam egy elemző embernek: amikor olvasni kezdtem a drámát, zsigerileg azt éreztem, hogy meg akarom csinálni, és hogy ezen keresztül akarok beszélni magamról és a körülöttem lévő világról. Ebben nagy segítségemre volt Vecsei Miklós barátom, aki újrafordította a darabot, és akivel közösen öntöttük azt új formába. Mivel ez egy kidolgozatlan mű, volt bátorságunk erősen belenyúlni, így az előadás mintegy felét saját, illetve idézett szövegek teszik ki. Kijelöltünk olyan gondolatokat a darabból, amelyek leginkább érdekeltek minket, és ezek köré szerettük volna felépíteni az előadást. Ilyenek voltak az elmenekülés és a kiszakadás, amelyek foglalkoztatnak. Tizenhat évesen kerültem fel Kárpátaljáról, egy kis faluból Budapestre. Hihetetlen sok impulzus ért engem, és közben megtapasztaltam, hogy egy ilyen tempójú világban milyen gyorsan feledkezik meg az ember önmagáról, és milyen nehéz bármire is igazán koncentrálnia. Hamar megnőnek az igényeink, így egyre több hatásra van szükségünk, és mindenben az élmény, a szórakozás lehetőségét keressük. A reklámok, az effektek és a látszatok szépen lassan elhitetik velünk a szabadság illúzióját, és észre sem vesszük azt, hogy időközben milyen felesleges szükségleteink lettek, melyek nélkül már képtelenek vagyunk élni. Mi lettünk a “popcorn generáció”.

Alcibiades a háborúból érkezik meg a buli kellős közepébe, és nem érti, hogy mi történik körülötte. Az olyan tényszerű történések, mint például a nyakunkon lévő orosz-ukrán háború, amely miatt, személy szerint, én egy éve nem tudok hazamenni, bátorságot adtak, hogy merészen fogalmazhassuk meg a gondolatainkat, és ne féljünk olyan eszközöktől, mint az előadás közben lelógó diszkógömb, amelynek fénycsóvái az előadásban a Földön dúló háborúkat jelenítik meg. Szomorú ez. Azt hiszem, hogy rossz úton járunk. Timon a darabban két végletet él meg: Athénból, a bankárok és fogyasztók városából a néma erdőbe menekül. Az érdekelt engem, hogy mi is az erdő valójában, hogy lehet-e a mi erdőnk a színház maga. Az előadás stílusában is két végletet szerettünk volna megmutatni. A cél az volt, hogy az első rész úgy legyen trendi, hogy a végén a néző megcsömöröljön a sok effektől, “aktualizálástól”, és hogy a saját kulturális közege ’visszacsapjon rá’, a második felvonásban pedig ennek az ellenkezőjét szerettük volna láttatni, amihez egy tiszta, csak a szavakra épülő, költőibb formát kerestünk. A mi nemzedékünk nagy fegyvere a gúny és a cinizmus. Kíváncsiak voltunk, van-e még súlya az olyan szavaknak, mint a barátság, a becsület, a hős, ésatöbbi. Számomra megkülönböztetetten fontos téma volt emellett a figyelem, az egymásra figyelés.

 

És van még egy nyomós oka annak, hogy ezt a darabot választottuk. Még másodévesen mindegyikünknek fel kellett dolgoznia egy gyilkosság-jelenetet valamelyik Shakespeare műből, és én az Athéni Timon forrázásos jelenetét választottam. Amikor bemutattuk, az osztályfőnökünk, Hegedűs D. Géza megsúgta nekem, hogy ez az egyik álomszerepe. Így, mikor Miklóssal biztosak voltunk abban, hogy ezt a darabot választjuk, felkértük a Tanár Urat, aki igent mondott. Nagyon hálásak vagyunk neki, hihetetlen formátumú ember, akitől rengeteget lehet tanulni.

 

► Hogy látjátok, milyen jövője van ennek az előadásnak?

Nyár elején visszük Pécsre a POSzT OFF-programjába, aztán valószínű, hogy a gyulai Shakespeare-fesztiválra és a Szegedi Szabadtéri Játékokra is megyünk vele – szóval, van rá érdeklődés. Úgy tűnik, sokak számára vonzó az a koncepció, hogy mi, fiatalok összefogtunk, Hegedűs D. Géza pedig átkarolt minket.

► Ha szabadon választhatnál, melyik lenne a következő darab, amit megrendeznél?

Az Athéni Timon öt év alatt érett meg bennünk, és abban annyi szó esik a gyűlölködésről, hogy a végén már úgy éreztem, legközelebb olyan témáról szeretnék beszélni, ami e felett áll. Ez pedig nekem a szerelem. Ha tehetném, egész életemben szerelmest játszanék, vagy csak a szerelemről csinálnék előadást. Ugyanakkor azt hiszem, ezt ki kell érdemelni, józanul, tisztán kell ilyen darabokkal foglalkozni. Ennek tudatában még két darab szerepel a terveink között: Shakespeare-től a III. Richárd és Móricz Zsigmondtól a Barbárok. A gyűlölet és a harag most nagyon foglalkoztatnak, aztán ha kitomboltuk végre magunkat, jöhet a Rómeó és Júlia. Reméljük, lesz erre lehetőségünk.

► Színészként végzel, de, ahogy látni lehet, és a korábbi interjúkból is ez derül ki, a rendezői vonal is közel áll hozzád. Ez menet közben alakult így, vagy eredetileg is foglalkoztatott a rendezés?

Mindig is rendező szerettem volna lenni, ám édesapám azt tanácsolta, először próbáljak meg színészként helytállni. Emiatt nagyon hálás vagyok neki. Beregszászban már volt szerencsém belekóstolni a színház világába, voltam kellékes, világosító, majd játszhattam is. Az egyetemen is hasonló tapasztalataim voltak: Marton tanár úr lehetőséget adott nekünk arra, hogy ne csak színészekké, hanem színházi emberekké képezzük ki magunkat. Azt hiszem, ez nagyon fontos ebben a szakmában.

► Hogy tervezed a közeljövődet az egyetem után?

Nem szerződök sehová, tanulni szeretnék még. Félek a mókuskeréktől, a havi húsz, huszonöt előadástól, azt hiszem, nagyon elszántnak kell lenni ahhoz, hogy az ember tisztességgel tudjon ilyen hónapokat végigcsinálni. Izmosodni szeretnék még ehhez a feladathoz. Szerencsésnek érzem magam azért, mert van lehetőségem kipróbálni új munkákat. Hiszek abban, hogy társakra, mesterekre van szükségünk ahhoz, hogy igazán maradandót tudjunk alkotni. Ennek szellemében Vecsei Miklóssal már elkezdtünk dolgozni Marton tanár úr szárnyai alatt a III. Richárdon, és szeretnénk minél jobban egyben tartani, vagy akár bővíteni is kis csapatunkat.

 

Vízkereszt, vagy amit akartok – ifj. Vidnyánszky Attila, Fesztbaum Béla

 

► Kik azok a hazai rendezők, akiktől szívesen tanulnál?

 

A teljes cikk: http://7ora7.hu/hirek/ha-rajtam-allna-egesz-eletemben-a-36-os-teremben-dolgoznek