“Várakozásteljes izgalom van bennünk” – Interjú Rezes Dominikával és Bánki Mihállyal

Kocsis Gergely irányítása mellett egy különleges anyagon dolgoztak: a Boci-boci tarka című, az 1950-es években íródott „termelési operettet” mutatják be. Rezes Dominikával és Bánki Mihállyal ennek kapcsán beszélgettünk az egyetemen töltött két évről, a csapatként való létezésről, önbizalom erősítésről, precizitásról.

Fotó: Éder Vera

A Boci-boci tarka  című operettet 1953 júliusában mutatta be a Fővárosi Operettszínház olyan sztárokkal, mint Rátonyi Róbert, Petress Zsuzsa, Zentay Anna és Palócz László. A szövegkönyv alapjául Csizmarek Mátyás A borjú című vígjátéka szolgált, melynek premierjére bő egy hónappal korábban került sor a miskolci Déryné Színházban. Az operett változathoz a librettót a zeneszerző testvére, az Operettszínház dramaturgja, Innocent Vincze Ernő komponálta.

A fővárosi premiert követően a Boci-boci tarkát négy vidéki színház is (Kecskemét, Szeged, Békéscsaba, Pécs) műsorára tűzte. A mű kultúrpolitikai jelentőségét mutatja, hogy egyike volt annak a három darabnak, mellyel a Fővárosi Operettszínház társulata 1955/56 fordulóján a Szovjetunióban vendégszerepelt.

A történet kerete egy falusi lakodalom: a zsellérből lett gazdálkodó lányát, Tajti Borit Virág István, a traktorállomás vezetője készül feleségül venni. Az operett bonyodalmát az adja, hogy a leendő férj nem engedi levágatni Tajtiék borját. Márpedig a borjúvágás a falusi társadalom számára státuszszimbólum. A traktoros bonviván azonban a szokás elhagyásához ragaszkodik, minthogy az előző évi marhavész miatt vágási tilalom van érvényben… A szerelmesek boldogságkeresésének hátterében megjelennek a falusi osztályharc és a mezőgazdaság kollektivizálásának kérdései is.

Interjú:

Kocsis Gergely évek óta tanít az egyetemen zenés mesterséget különböző osztályokban és állandó munkatársa Máté Gábornak is. Nevéhez fűződik az előző osztály nagysikerű Brémai muzsikusok előadása. Most veletek a Boci-boci tarka című termelési operetten dolgozik. Honnan jött az ötlet és mi ez a darab?

Bánki Mihály: Tavaly a második félévben Gergő meghívta Jákfalvi Magdolna tanárnőt, hogy tartson nekünk órát az operettről, mint műfajról illetve meséljen az ’50-es évek Operettszínházáról. Gergő aztán bedobta a Boci-boci tarkát, hogy legyen ez az év végi vizsgánk…

Rezes Dominika:… mert sokat tudunk tanulni belőle a műfajról – például hogy hogyan jön le a lépcsőn a primadonna – és persze a korról. A kecskeméti színházban épp akkoriban játszották az Állami áruház című zenés vígjátékot, ami szintén egy ’50-es évekbeli „termelési” operett.

Bánki Mihály: A vizsga el is készült, a fogadtatása jó volt, így a tanáraink eldöntötték, hogy készüljön belőle egy „rendes” előadás.

Fotó: Éder Vera

Hogy zajlott a munka?

Rezes Dominika: Elolvastuk a szöveget és ezekből hoztunk jeleneteket. Volt, amit Gergő osztott ki, volt, amit saját magunk választottunk. Ezeket kezdtük próbálni. Amikor már tartottunk valahol, jöttek a dalok.

Bánki Mihály: Mátyássy Szabolcs zeneszerző készítette el az alapokat, ezekre énekeltünk a vizsgán. A négy fős élő zenekar újdonság, ők már kifejezetten az előadás miatt kerültek be a dologba.

Miről szól a történet?

Rezes Dominika: Virág István és a Tajti Bori össze akarnak házasodni. De míg a fiú az új kor gyermeke, a helyi téesz aktív tagja, addig a lány családja a régi hagyományokban hisz.

Bánki Mihály: Munkások kontra hagyomány. Az esküvőre le kellene vágni a címszereplő borjút, de ezt nem lehet, mert vágási tilalom van. A traktorosok, „a gépállomásiak”, és a hagyományőrzők emiatt csapnak össze.

És ti, most 2019-ben hogy nyúltatok ehhez a szöveghez?

Bánki Mihály: Finoman szólva darabjaira szedtük ezt az ’50-es években valószínűleg igen komolyan vett, kicsit propagandaszerű, rendszerkikiáltó nagyoperettet, és sok helyen a saját szánk íze szerint alakítottuk. Viccelünk vele, de közben mindenki halálosan komolyan veszi a szerepét és a jelenetét.

Vannak benne ismert dalok?

Rezes Dominika: Van benne egy nagy sláger, amit azóta is sokan énekelnek, ez A haragszom rád, mert nem szeretsz. Egyébként a Boci-boci tarka motívuma megjelenik, de a dal maga nem hangzik el.

Kik vagytok ebben a történetben?

Rezes Dominika: Váltott szereposztás van, úgyhogy szinte mindenki játszik minden szereplőt.

Bánki Mihály: Nagyon sokszor elhangzanak a szereplők nevei, ezért szerintem többnyire érthető, hogy épp ki kit játszik. Én főleg öregasszonyokat…

Rezes Dominika: Nagyrészt Tajti Borit játszom, de az öregasszonyokból nekem is kijut.

Bánki Mihály: Beszélgettünk arról, hogy mindenkinek hasonlóan kellene megformálni az egyes karaktereket. Van benne például egy elég jellegzetes figura, a Lagzis Erzsa, akit öten játszanak, és hogy mind az öt ember valahogy visszahozza azt a típust, amit mi is és Gergő is gondolunk róla. Persze nyilván lesznek eltérések, és ez így is van rendjén.

Fotó: Éder Vera

Négy tagú élő zenekar kísér titeket. Ti prózai szakosok vagytok. Mennyire elvárás, hogy jól énekeljetek?

Bánki Mihály: Abszolút van rá törekvés. De egyébként szuper jól éneklő emberek vannak az osztályban.

Rezes Dominika: Nagyon odafigyelnek erre a tanáraink. Komolyan van véve nálunk a zenés mesterség. És vannak külön énekórák is, amikor ezekkel a dalokkal foglalkozunk, hogy igazán jól szólaljanak meg.

Bánki Mihály: Ha valakinek volt vagy van bármi nehézsége valamelyik számmal vagy szólammal, azt Kéménczy Antal (zenekarvezető, zongorista – a szerk.) folyamatosan korrigálja és próbál mindenkivel külön-külön is.

Rezes Dominika: Mindenkiből próbálja kihozni a maximumot. Amúgy az is nehézséget okozott, hogy először énekel kórusban az osztály és mindenkinek meg kell találnia a saját szólamát és végig tartani. Erre is voltak külön próbák.

Első alkalommal mutatkoztok be a nagyközönség előtt. Milyen várakozásokkal tölt el ez titeket?

Bánki Mihály: Hencz András osztálytársammal már volt nagyszínházi bemutatónk, a tavalyi évadban Gaál Dániel rendezésében mutattuk be A hőst az Ódry Színpadon. Emellett több osztálytársunknak van valamilyen fellépési, színházi tapasztalata. Azt gondolom, az osztály jól kezeli majd a helyzetet, mert eléggé összeszokott már a csapat. A tavalyi Három nővér vizsgánkat háromszor játszottuk közönség előtt, ami szintén jó tapasztalat volt. Már nagyon vágytunk rá, hogy megmutathassuk magunkat. Mindannyian nagyon várjuk a premiert, egy várakozásteljes izgalom van bennünk.

Mennyire volt küzdelmes az első két év?

Bánki Mihály: Tizenhárom nagyon különböző egyéniség van az osztályban, akik a maguk sajátos egójával egyszer csak bekerültek egy olvasztótégelybe és két év alatt meg kellett tanulniuk, hogy az egyéni érdekeket hogyan lehet összekapcsolni, hogyan lehet egy közösség részeként működni, és azon belül érvényesülni. Szükségszerűen volt küzdelmes, mert ezerfelől kerültünk össze és eleinte eléggé különböztünk tapasztalat és felfogás szintjén is.

Fotó: Éder Vera

A csapatként való létezést megtanulni nagyon fontos, de azért gondolom egyénileg is sokat fejlődtetek szakmailag és emberileg egyaránt.

Rezes Dominika: Én például se táncolni, se énekelni nem tudtam, amikor bekerültem. Épp ezért az elmúlt két évben erre különösen nagy hangsúlyt kellett fordítanom. Most már talán munkaképes vagyok, és megállom majd a helyem ebben az operettben. Még énekelni is merek… De nekem az önbizalmamat is erősíteni kellett, ezen iszonyú sokat dolgoztam és az osztály is rengeteget segített.

Bánki Mihály: Nekem volt egy nagyon gyermeki, kamaszos rálátásom a színházra édesanyám révén. (Bíró Kriszta, az Örkény István Színház tagja – a szerk.) Arról szó sincs persze, hogy ez egy letisztult szakmai kép lenne, csupán egy sokéves személyes élmény. Egy családi kapcsolat a színházzal. Aztán hoztam magammal az extrovertáltságomat és a megfelelési kényszeremet is: nagyon sokat beszéltem (sokszor hülyeségeket) – ez nagyon idegesítő lehetett. Ez alatt a két év alatt azt hiszem, megtaláltam az introvertáltabb oldalamat. Alapvetően önelemző ember vagyok, sokat görcsölök, szorongok saját magamon és azon is, hogy mások hogy reagálnak énrám. Cserbe volt olyan, hogy lusta, vagy szétesett voltam, de azt hiszem ezen is sokat változtattam. Mostanra nagyjából megtanultam a feszültségeimet elengedni, de még bőven van min dolgozni.

Rezes Dominika: Igen, nekem is ebben kellett leginkább fejlődnöm. Iszonyatosan szétszórt ember vagyok, itt viszont muszáj összeszednem magam, különben lemaradunk egymástól, pedig ahhoz, hogy érdemben tudjunk együtt dolgozni, muszáj, hogy mindenki ugyanott tartson az adott pillanatban.

Máté Gábor évek óta visz nagyon sikeres osztályokat, rengeteg neves színész került ki a keze közül. Székely Kriszta új tanárként csatlakozott mellé.

Bánki Mihály: Kriszta a legjobb értelemben véve egyszerre laza és szigorú. Nagyon jól, határozottan instruálja, vezeti az embert, és bizalommal tudok fordulni hozzá bármilyen kérdéssel, mert azt érzem, elképesztő nyitottság árad belőle, valamint nagyon komolyan veszi a munkáját és iszonyatosan precíz. Gábor gondolkodásmódja, színházi látása már az első pillanatban közel állt hozzám, hallottam korábban azt a fajta szakmai nyelvet, ahogy ő beszél. Mindkettejükkel különleges együtt dolgozni.

Fotó: Éder Vera

Mi vár rátok még a tanévben? Milyen munkáitok, feladataitok lesznek?

Rezes Dominika: Egyelőre az biztos, hogy ha túl leszünk a premieren, Gáborékkal kezdünk el dolgozni, de részleteket még nem tudunk.

Bánki Mihály: Mellette Nagy Zoltán filmrendezővel lesz egy filmes kurzusunk.

Már tavaly is volt filmes gyakorlatotok, az SZFE 6×6-os osztályával készítettetek egy sorozatot. Milyen volt?

Rezes Dominika: Nagyon hasznos. Persze mindenki máshogy élte meg az egy hónapos forgatást, mert nem egyformán voltunk leterhelve. Ez a szerepektől és a forgatási napok számától függött. Sokan most először találkoztunk egy teljes stábbal, és tapasztaltuk meg, mennyire más a filmes létezés, mint a színházi.

Bánki Mihály: Élveztem, bár a szerepem elég speciális volt. Olyasvalakit kellett alakítanom, akivé nagyon nem akarok válni. De régóta foglalkoztat a filmszínészet, és nagyon vágyom a későbbiekben is filmes munkákra.

Az interjút Spilák Klára készítette.